Programok

„Ezt a kerek erdőt járom én, ezt a barna kislányt várom én..”

„Ezt a kerek erdőt járom én, ezt a barna kislányt várom én..”

A pandémia miatt nagyon sokat vártunk arra, hogy Paár Julcsival és zenész barátaival együtt járjuk be a Kerekerdőt. Meg leginkább Jancsival, akit elkísértünk az útja során, hogy feleséget találjon magának. Útközben találkoztunk a bolondos lányokkal és a boszorkákkal, majd viharba keveredtünk, cipőt csináltattunk, aztán a suszterekkel mulattunk, végül még ördögökkel is dudáltunk.

Végül Jancsi hazaérve, a saját falujában találta meg a párját, ahol még lagziban is volt részünk.

Egyedi, különleges, hagyományainkat megélő élményben volt részünk, ami mindannyiunknak nagyon jól esett. A koncert egyszerre volt szórakoztató és színvonalas. A koncertet követően Julcsi és Tatárné Nagy Ági konduktor vezetésével dolgoztuk fel az élményeket.

A program részben az „Ön választ, mi segítünk!” támogatás keretében jött létre.