Ebben most tudsz segíteni: Várjuk szja 1% felajánlásodat! Adószámunk: 18284627-1-08

Márciusi zeneterápia hegedűvel és brácsával

A "Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása" azaz a FOF2025 pályázat keretében folytattuk a korábban más forrásból útjára indított egyedülálló "Klasszikus és népi hangszerek a zeneterápia színpadán” című programunkat.

Ez az alkalom a hegedűről és a brácsáról szólt. Megtudtuk, hogyan készül a hegedű a koncertre, mit csinál közben és utána. Meghallgattuk a hangját, és a gyerekek is kezükbe vehették a vonót, kipróbálhatták, hogyan tudják ők a hangszert megszólaltatni. Az ének sem maradhatott el, és egy jó kis társasjátékot is játszottunk.

A zeneterapeuták ezúttal Takács-Nagy Jázmin és Baksai Réka voltak.

Facebook

Kedves látogató!

Készül az új weboldalunk! Még pár nap, és minden a helyére kerül – addig friss hírekkel kövess minket a facebook oldalunkon.