Programok

Ebben az évben is jártunk Budapesten

Ebben az évben is jártunk Budapesten

A Budapesti napok keretében ebben az évben elsőként a Zenetörténeti Múzeum / Museum of Music Historyot látogattuk meg.A múzeum kicsi, de számos érdekességet láttunk benne.

Láttunk pl. hegedűkészítő műhelyt, kisfilmet arról, hogyan készül egy hegedű, színes hegedűt, aztán a billentyűknél félköríves zongorát, gambát és hárfát, és még sextettet is.
Közben hallottunk csodaszép koncertet, csak itt, csak nekünk szólt a gitár és a fuvola, sőt, egy ízben a zongora is bekapcsolódott, nagy élmény volt mindannyiunknak!
Köszönjük a múzeum lelkes bemutatását és a koncertet Gombos László zenetörténésznek.
Az első budapesti napunkat ebéd után a Margit-szigeten folytattuk.
Amikor odaértünk, éppen láttuk és hallottuk a zenélő szökőkutat.
Aztán kerestünk egy nyugis füves területet, ahol kísérőink, Gál Zsuzsa zeneterapeuta és Langné Felföldi Anna konduktor, AAK terapeuta a gyerekeknek zeneterápiás programot tartottak – szülők nélkül, ami a szülőknek meglepetés volt. Végül a gyerekek kipróbálták a speciális, kerekes székes hintát.
A másnapi programunk a Pénzmúzeum meglátogatása volt.
A bejáratnál Monetával, a robottal lehetett beszélgetni.
Múzeumpedagógiai foglalkozás keretében megismertük a pénz előtti „fizetőeszközöket”, majd jártunk piacon, játszottunk az érmék és a papírpénzek „hangjával”, megnéztük, hogyan működik egy internetes vásárlás, illetve próbáltunk megemelni egy aranyrudat. Igazit. Megemelni a felnőtteknek sikerült, elmondhatjuk, hogy megmozgattunk 380 mFt-ot…….
Végül pedig még saját pénzt is nyomtattunk.
Szállásunk a Hotel Castle Garden volt, ami minden igényünket kielégítette.
A program a szja 1 % felajánlásokból valósult meg.