Programok
Hagyományos egyhetes napközis táborunk ismét nagy sikerrel zajlott
Hagyományos egyhetes napközis táborunk ismét nagy sikerrel zajlott
A tábori napok ebben az évben is rengeteg játékkal és vidámsággal teltek. Ezúttal a „Mesebeli barátságok” Pom-pom és barátaival köttettek.
Egyik játékban Gombóc Artúrral kalandoztunk a csokik világában. Volt színezés, kedvenc csoki válogatás, sőt, a nap végére még csokiként is „mozogtunk” – kendővel, zenére!

Egy másik játékban kibékítettük a Civakodó Cipőikreket, a cipőpárosító játékban minden cipő megtalálta a társát – és végre nem veszekedtek tovább!


Aztán szívószállal festettünk Festéktüsszentő Hapcibenő módra – a képek életre keltek, és tele lettek színrobbanásokkal!





A táborban járt a Radírpók is, közösen rajzoltunk, majd sorra tűntek el dolgok a papírról… Ki kellett találni, mi hiányzik – és persze pótolni is kellett!
A Madárvédő Golyókapkodó Galamb is megérkezett, és a gyerekek nagy figyelemmel „etették” a galambokat színes textilgolyókkal.
Volt mókás „Lassú verseny”, ahol az nyert, akinek a labdája a leglassabban gurult.
Voltak vendégeink is: egyik nap Barbi Bábos Mesekuckója látogatott el hozzánk, és elvarázsolta a táborozókat egy mesés előadással, sok-sok kedves bábbal, figyelemmel és szeretettel. Köszönjük, hogy itt voltál velünk! 
Egy másik nap Rizling és Zelda kutyusok jöttek el hozzánk, akik nyugalmat, szeretetet és sok mosolyt hoztak magukkal. Köszönjük nekik a simogatásra érdemes perceket!
A tábor középső napja valódi meglepetést tartogatott – Pom pom és barátai vízre szálltak a Mosoni-Dunán!
A folyóhoz vezető úton is játszottak: a „Látok egyet…” játékot, ahol szintén Pom Pom szereplőinek nyomán voltak.
Aztán Hókornél hógolyói vízibombává változtak, a táborozók célba dobtak, fröcsköltek, miközben jókat nevettek!

Volt még a víznél Pom Pom buborékparti, ami szintén nagy sikert aratott – buborékfújás, zene és tánc Órarugógerincű Felpattanóval, aki újra bebizonyította, hogy a jókedv lendületből születik.
A tábor utolsó napján, péntek délután, ahogy mindig, most is fergeteges táborzáróval értek véget Pom pom és barátai kalandjai.

A kis közös produkció végén minden résztvevő oklevelet kapott, majd miután segítettünk Gombóc Artúrnak elfogyasztani a csokikat és az ajándékba kapott tortát (természetesen csokisat) azzal búcsúztunk egymástól, hogy jövőre veletek ugyanitt.