Programok

Két év után ismét ott voltunk a Győr-Lipót futóversenyen

Két év után ismét ott voltunk a Győr-Lipót futóversenyen

A pandémia miatt két év kényszerű kihagyás után június 19-én vasárnap ismét rajthoz álltunk a Győr-Lipót futóversenyen.

Ez az a verseny, ahol éppen 5 évvel ezelőtt első ízben rajtoltunk, ahol mondhatjuk úgy, hogy megalakult a futócsapatunk, ezért is kedves számunkra, és nem kérdés, ha a szervezők megrendezik, ott a helyünk a rajtnál. A táv 26,4 km, ezt most is, mint mindig váltóban teljesítettük: az első szakaszon 2 kacifántossal, a második szakaszon Győrladamértól Ásványráróig egy, az utolsó szakaszon, a lipóti strandig szintén egy kacifántosunk volt. Végül a nagy meleg ellenére boldogan értünk célba, és a csapat egy része a lipóti medencéket is kipróbálta.