Programok

Részt vettünk az Európa futáson Sopronban

Részt vettünk az Európa futáson Sopronban

Első alkalommal álltunk rajthoz Sopronban, a leghűségesebb város félmaratonján. Nem a 21 km-t teljesítettük, hanem a legkisebb testvérét, az egész csapat 7 km távon állt rajthoz.

Zsófival, Levivel és Árminnal jártunk az Ikva patak partján és a Várkerületen, majd a belváros macskakövein csaltunk mosolyt az arcukra. Mindhármuknak nagyon tetszett a zötykölődés a Tűztorony alatt, majd az Orsolya térig vezető úton. Jártunk a Deák téren, ahol nagy szurkolást kaptunk, végül a Jereván lakótelepet is érintve érkeztünk meg a Városi Stadionhoz, a célba.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat a szép, napsütéses őszi időben.
Az önkéntes futók köre is bővült, ezen a versenyen volt velünk először Eszti, Gábor és Kristóf. Mindhárman maximálisan figyeltek a gyerekekre, nagyon jó kísérők voltak. 
A Sopron Városi Szabadidősport Szövetség részéről pedig az egész csapat nagy figyelmet kapott, a kacifántosok és 6 felnőtt futónk nevezési díj megfizetése nélkül vehetett részt a versenyen.